Szváziföldi Királyság

szváziul: Umbuso weSwatini | angolul: Kingdom of Eswatini (Kingdom of Swaziland)

Szváziföld zászlaja   Szváziföld elhelyezkedése   Szváziföld címere   SD autójel

Független unitárius, diarchikus abszolút monarchia, a Nemzetközösség tagja.
Területe: 17 364 km²; lakossága: 1 236 126 fő (2023); fővárosa: Embabane / Mbabane (a jogalkotás központja Lobamba; hivatalos nyelve: a szvázi és az angol, ezen kívül a népesség bevándorló 6%-a a szomszédos országok nyelveit (zulu, conga és szotó) is beszélé; közigazgatási beosztása: 4 régió (region – 2005 előtt körzet (district) volt a neve); pénzneme: Lilangeni = 100 cent, emellett a South African rand (dél-afrikai rand) = 100 cent is forgalomban van.
Nemzetközi gépkocsijele: SD. Közlekedés módja: bal oldali. Rendszámok kiadása: 2010-ig: a tulajdonosnak kellett elkészíttetnie, 2010-től: központilag, párban.


Wikipedia  ·  PlatesPortal

Elődállamok

Utódállamok

  • —

A függetlenség 1968-as elnyerése után Szváziföld alkotmányos monarchiaként kezdte meg önálló működését II. Sobhuza király vezetésével. A pluralista rendszer azonban nem tartott sokáig: 1973-ban az uralkodó államcsínyt hajtott végre, eltörölte a brit mintájú alkotmányt, betiltotta a politikai pártokat, és bevezette a hagyományos klánok dominanciájára épülő abszolút monarchiát (tinkhundla rendszer). II. Sobhuza 1982-es halálát követően belső hatalmi harcok és régensség jellemezte a politikát, míg végül 1986-ban fiát, a mindössze 18 éves III. Mswatit koronázták királlyá. Az új uralkodó folytatta apja abszolutista berendezkedését, miközben az 1990-es évektől fokozódott a demokráciát és többpártrendszert követelő ellenzéki és szakszervezeti nyomás. Ezt a korszakot a gazdasági stagnálás mellett a világ egyik legsúlyosabb HIV/AIDS válsága is beárnyékolta, amely drasztikusan lecsökkentette a lakosság várható élettartamát. Bár 2005-ben új alkotmányt fogadtak el, ez csupán konzerválta a király korlátlan jogköreit, és a pártok továbbra sem vehettek részt a választásokon. III. Mswati fényűző életmódja és az ország mélyszegénysége közötti kontraszt folyamatosan növelte a társadalmi elégedetlenséget. A király 2018-ban az ország hivatalos angol nevét Szváziföldről Eswatinira változtatta. A feszültség 2021-ben csúcsosodott ki, amikor példátlan, demokráciapárti tömegtüntetések rázták meg az országot. A kormány brutális katonai fellépéssel válaszolt, ami több tucat halálos áldozatot követelt. A politikai elnyomás a következő években is megmaradt: a Freedom House országjelentése szerint kritikus ellenzéki képviselőket ítéltek hosszú börtönbüntetésre, és olyan kulcsfigurákat gyilkoltak meg, mint Thulani Maseko emberi jogi aktivista. A Human Rights Watch elemzése alapján Eswatini napjainkban is Afrika utolsó abszolút monarchiájaként működik, ahol a politikai tér zárt, miközben a lakosság jelentős része súlyos szegénységgel és munkanélküliséggel küzd.

Standard rendszámok

2010-es sorozat

NSD 537 AS   HSD/305AM   QSD/795 BM   USD 141 AL   JSD 129 DH

A tábla lézergravírozott egyedi sorozatszáma   Gucasithandaze fűkunyhók a lenyugvó nap előtt a vízjelekkel (SD-s változat)   Gucasithandaze fűkunyhók a lenyugvó nap előtt a vízjelekkel (ES-s változat)

Méretei: egysoros: 445 mm * 120 mm vagy külön kérésre 520 mm * 110 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, amerikai: 305 mm * 152 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős grafikás alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: ASD 999 AT vagy ASD/999 AT (SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 5 321 4. A rendszám hátterében egy dombos tájkép látható, a számok és az utolsó két betű között a helyi gucasithandaze fűkunyhók láthatóak a lemenő nap előtt.

Megjegyzések:

1979-es sorozat

SD490WH   SD 9/16 MG   SD 005 OL   SD373UN

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: SD999AT vagy SD 9/99 AT (SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 3214 vagy 3/21 4.

Megjegyzések:

1968-as sorozat

SD 16934   SD/5112

Méretei: ismeretlenek.

Formátum: fekete alapon fehér vagy ezüstszürke karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: SD &&&&9 vagy SD/&&&&9 (SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 54321.

Megjegyzések:

Személyre szabott rendszámok

2010-es sorozat

XUXA SD   SLOMO 1 SD

Méretei: egysoros: 445 mm * 120 mm vagy külön kérésre 520 mm * 110 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, amerikai: 305 mm * 152 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős grafikás alapon sötétzöld karakterek, sötétzöld keret; latin betűs írás; kódolás: $$$$$$# SD (SD = Swaziland ‘Szváziföld’). A rendszám hátterében egy dombos tájkép látható, az utolsó két betű előtt a helyi gucasithandaze fűkunyhók láthatóak a lemenő nap előtt.

Megjegyzések:

2005-ös sorozat

ENVOY

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: $$$$$$#.

Megjegyzések:

Haszongépjárművek rendszámai

2010-es sorozat

OSD 148 CM

Méretei: egysoros: 445 mm * 120 mm vagy külön kérésre 520 mm * 110 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, amerikai: 305 mm * 152 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős grafikás alapon barna karakterek, barna keret; latin betűs írás; kódolás: ASD 999 AT vagy ASD/999 AT (SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 5 321 4. A rendszám hátterében egy dombos tájkép látható, a számok és az utolsó két betű között a helyi gucasithandaze fűkunyhók láthatóak a lemenő nap előtt.

Megjegyzések:

Kormányzati rendszámok

2010-es sorozat

GSD 129 CT   GSD 227 PR   GSD 303 UN

Méretei: egysoros: 445 mm * 120 mm vagy külön kérésre 520 mm * 110 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, amerikai: 305 mm * 152 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős grafikás alapon vörös karakterek, vörös keret; latin betűs írás; kódolás: GSD 999 KK vagy GSD/999 KK (GSD = Government of Swaziland ‘Szváziföldi Körmányzat’; kormányzati kódok); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321. A rendszám hátterében egy dombos tájkép látható, a számok és az utolsó két betű között a helyi gucasithandaze fűkunyhók láthatóak a lemenő nap előtt.

Megjegyzések:

1988-as sorozat

SG604WO

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: SG999KK vagy SG9/99KK (SG = Swaziland Government ‘Szváziföldi Kormányzat’; kormányzati kódok); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.

Megjegyzések:

1979-es sorozat

SG/14080

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: SG &&&&9 vagy SG &&&&9 (SG = Swaziland Government ‘Szváziföldi Kormányzat’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 54321.

Megjegyzések:

1968-as sorozat

SG/17292

Méretei: ismeretlenek.

Formátum: fekete alapon fehér vagy ezüstszürke karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: SG &&&&9 vagy SG/&&&&9 (SG = Swaziland Government ‘Szváziföldi kormányzat’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 54321.

Megjegyzések:

A királyi házjárműveinek rendszámai

1979-es sorozat

HM SD 6   M * III   *

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: HM SD&9 (HM = His Majesty ‘őfelsége’; SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 21.

Megjegyzések:

1968-as sorozat

S-135

Méretei: ismeretlenek.

Formátum: fekete alapon fehér vagy ezüstszürke karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: S-&&&&9 (S = Sobhuza király neve után); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.

Megjegyzések:

Járműkereskedők rendszámai

2010-es sorozat

02 11 SD

Méretei: egysoros: 445 mm * 120 mm vagy külön kérésre 520 mm * 110 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, amerikai: 305 mm * 152 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős grafikás alapon sötétzöld karakterek, sötétzöld keret; latin betűs írás; kódolás: 99 99 SD (SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 43 21. A rendszám hátterében egy dombos tájkép látható, a számok és az utolsó két betű között a helyi gucasithandaze fűkunyhók láthatóak a lemenő nap előtt.

Megjegyzések:

1968-as sorozat

*010 SD*   321 SD

Méretei: ismeretlenek.

Formátum: fehér alapon vörös karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: 999 SD (SD = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.

Megjegyzések:

Ideiglenes rendszámok

1979-es sorozat

SD 120*TP   SD 6290 N

Méretei: 440 mm * 120 mm.

Formátum: fehér alapon kék karakterek, kék keret; latin betűs írás; kódolás: SD 999*TP (SD = Swaziland ‘Szváziföld’; TP = Temporary Plate ‘Ideiglenes rendszám’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.

Megjegyzések:

Diplomáciai rendszámok

2010-es sorozat

SD 0465 CD

Méretei: egysoros: 445 mm * 120 mm vagy külön kérésre 520 mm * 110 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, amerikai: 305 mm * 152 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős grafikás alapon kék karakterek, kék keret; latin betűs írás; kódolás: SD 9999 CD (SD = Swaziland ‘Szváziföld’, CD = Corps Diplomatique ‘Diplomáciai testület’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321. A rendszám hátterében egy dombos tájkép látható, a számok és az utolsó két betű között a helyi gucasithandaze fűkunyhók láthatóak a lemenő nap előtt.

Megjegyzések:

1992-es sorozat

SD CD 1   SD CD 1916   SD CONSULAR 5

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: SD CD ££99 (SD = Swaziland ‘Szváziföld’; CD = Corps Diplomatique ‘Diplomáciai testület’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 21.

Megjegyzések:

1968-as sorozat

SD CD 205

Méretei: ismeretlenek.

Formátum: fekete alapon sárga karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: SD CD &999 (SD = Swaziland ‘Szváziföld’; CD = Corps Diplomatique ‘Diplomáciai testület’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321.

Megjegyzések:

Katonai rendszámok

1979-es sorozat

S 450

Méretei: egysoros: 1996-ig 440 mm * 120 mm, 1996-tól: 445 mm * 120 mm, kétsoros: 250 mm * 205 mm, motorkerékpár: 250 mm * 165 mm – a betűkaraktereknek az egy- és kétsorosokon minimum 75 mm magasaknak kellett lenniük.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: S &&9 (S = Swaziland ‘Szváziföld’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.

Megjegyzések:

Speciális rendszámok

2007-es CESCA-sorozat

CESCA 0155

Méretei: 445 mm * 120 mm.

Formátum: fényvisszaverős sárga alapon fekete karakterek, fekete keret; latin betűs írás; kódolás: CESCA 9999 (CESCA = Conference of Eastern, Southern and Central African Correctional Association ‘A Kelet-, Dél- és Közép-afrikai Büntetés-végrehajtási Szövetség Konferenciája’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321.

Megjegyzések:


Kapcsolódó dokumentumok