Vietnámi Szocialista Köztársaság

Területkódok

A táblázatban az eredeti, máig használt kódokat kékkel jelzem, az időközben bevezetett új kódokat zöld, míg az időközben megszűnt kódokat vörös szín jelzi.

A következő táblázatban a * helyén bármilyen betű, illetve szám állhat. A felsorolt azonosítók általában a kiadás sorrendjét is jelzik.

Megjegyzés: A '90-es évek előtti állapotok részletesen nem ismertek ezért a táblázat ezen része spekuláción alapul és tévedéseket is tartalmazhat.

 

Kód Időszak Megnevezés és megjegyzések
1 ??? Egyes források szerint ezeket a kódokat használják a nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikon. A hivatalos listákon soha nem szerepeltek, de számos ilyen rendszámot jelentettek.
Ismereteim szerint jelenleg nem használják ezeket a kódokat.
2
3
4
5
6
7
8
9
10 Ezt a kódot eddig még sohasem használták.
11 1976–ma Tỉnh Cao Bằng [kaːu̯˧˧ ʔɓaŋ˨˩] Wikipédia
1976. december 1.-én összeolvadt Tỉnh Lạng Sơnnel (→12), megalakítva az új Tỉnh Cao Lạngot. 1978. december 29.-én visszaállították az eredeti állapotokat, ami azóta sem változott. Ebből az időszakból nem ismert, hogy az egyesített tartomány melyik kódot használta fennállása alatt.
1978. december 29.-én hozzá csatolták az akkori Tỉnh Bắc Thái két körzetét (Huyện Ngân Sơnt és Huyện Chợ Rãt), melyeket aztán 1996. november 25.-én átadtak Tỉnh Bắc Kạnnak (már Huyện Ba Bể és Huyện Pác Nặm néven).

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 cm³ és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, X1, AAThành phố Cao Bằng, H1, AHHuyện Hòa An, K1, Y1, AKHuyện Trùng Khánh, L1, ALHuyện Bảo Lâm, M1, AMHuyện Bảo Lạc, N1, ANHuyện Nguyên Bình, P1, U1, T1, AUHuyện Quảng Hòa, S1, ASHuyện Hà Quảng, V1, AVHuyện Thạch An, Z1, G1, AGHuyện Hạ Lang.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
12 1976–ma Tỉnh Lạng Sơn [laːŋ˧˨ʔ səːn˧˧] Wikipédia
1976. december 1.-én összeolvadt Tỉnh Cao Bằnggal (→11), megalakítva az új Tỉnh Cao Lạngot. 1978. december 29.-én visszaállították az eredeti állapotokat, ami azóta sem változott. Ebből az időszakból nem ismert, hogy az egyesített tartomány melyik kódot használta fennállása alatt.
1978. december 29.-én hozzá csatolták az akkori Tỉnh Quảng Ninh egyik körzetét (Huyện Đình Lậpöt).

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: BAHuyện Bình Gia, FAHuyện Cao Lộc, HAHuyện Hữu Lũng, LAHuyện Lộc Bình, PAThành phố Lạng Sơn, SAHuyện Bắc Sơn, TAHuyện Tràng Định, UAHuyện Văn Quan, VAHuyện Văn Lãng, XAHuyện Chi Lăng, ZAHuyện Đình Lập.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: B1, BAHuyện Bình Gia, D1, FAHuyện Cao Lộc, H1, HAHuyện Hữu Lũng, L1, LAHuyện Lộc Bình, P1, PAThành phố Lạng Sơn, S1, SAHuyện Bắc Sơn, T1, TAHuyện Tràng Định, U1, UAHuyện Văn Quan, V1, VAHuyện Văn Lãng, X1, XAHuyện Chi Lăng, Z1, ZAHuyện Đình Lập.
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
13 1976–1996 Tỉnh Hà Bắc [haː˨˩ ʔɓak̚˧˦] Wikipédia
1996. november 6.-án felosztották (azaz visszaállították az 1965 előtti állapotot), létrehozva Tỉnh Bắc Giangot (→98) és Tỉnh Bắc Ninht (→99). Ettől az időponttól kezdve nem használták többé ezt a kódot, de a már kiadott rendszámok továbbra is forgalomban maradtak.
14 1976–ma Tỉnh Quảng Ninh [kwaːŋ˧˩ nïŋ˧˧] Wikipédia
Hozzá tartoznak a partjai mentén fekvő kisebb-nagyobb szigetek is, melyek közül sok lakott.
1978. december 29.-én Tỉnh Lạng Sơn-höz csatolták az egyik körzetét (Huyện Đình Lậpöt).

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, V1, B4Thành phố Hạ Long, B9Huyện đảo Cô Tô, K1Thành phố Móng Cái, L1Huyện Hải Hà, M1Huyện Đầm Hà, N1Huyện Tiên Yên, P1Huyện Bình Liêu, S1Huyện đảo Vân Đồn, T1Huyện Ba Chẽ, U1Thành phố Cẩm Phả, X1Thị xã Quảng Yên, Y1Thành phố Uông Bí, Z1Thành phố Đông Triều.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
15 1976–ma Thành phố Hải Phòng [haːj˧˩ fawŋ͡m˨˩] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti sziget is (pl. Đảo Cát Bà), valamint a távolabb fekvő Đảo Bạch Long Vĩ, melyek közül az apróbbak általában lakatlanok.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, AGQuận Hồng Bàng, AA, ASQuận Lê Chân, ABHuyện An Dương, ACHuyện An Lão, ADHuyện đảo Cát Hải, AEHuyện Kiến Thuỵ, AFHuyện Thủy Nguyên, AHHuyện Tiên Lãng, AKHuyện Vĩnh Bảo, ALQuận Dương Kinh, AMQuận Đồ Sơn, ANQuận Kiến An, APQuận Ngô Quyền, ATQuận Hải An.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, B4Quận Hồng Bàng, C1Huyện An Dương, D1Huyện An Lão, E1Huyện đảo Cát Hải, F1Huyện Kiến Thuỵ, G1, G2Huyện Thủy Nguyên, H1Huyện Tiên Lãng, K1Huyện Vĩnh Bảo, L1Quận Dương Kinh, M1Quận Đồ Sơn, N1Quận Kiến An, P1Quận Ngô Quyền, R1Quận Hải An, S1Quận Lê Chân.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik, RM – félpótkocsik.

A 16-os kód használatáról nincs információm. Valószínűleg még nem használják.
16
17 1976–ma Tỉnh Thái Bình [tʰaːj˧˦ ʔɓïŋ˨˩] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: az összes lehetséges betűt használták területi vagy típusmeghatározás nélkül.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1 0**.**, B1 1**.**, B1 9**.**Thành phố Thái Bình, B1 2**.**, B2Huyện Vũ Thư, B1 3**.**, B3Huyện Đông Hưng, B1 4**.**, B4Huyện Hưng Hà, B1 5**.**, B5Huyện Quỳnh Phụ, B1 6**.**, B6Huyện Thái Thuỵ, B1 7**.**, B7Huyện Kiến Xương, B1 8**.**, B8Huyện Tiền Hải.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik, RM – félpótkocsik.
18 1976–1991 Tỉnh Hà Nam Ninh [haː˨˩ naːm˧˧ nïŋ˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és ismét létrehozták Tỉnh Nam Hàt és Tỉnh Ninh Bình-t, a kódot az előbbi tartotta meg, utóbbi új kódot kapott (→35).
1991–1996 Tỉnh Nam Hà
1996. november 6.-án felosztották Tỉnh Nam Định-re, amely megtartotta a kódot és Tỉnh Hà Namra, mely új kódot kapott (→90).
1996–ma Tỉnh Nam Định [naːm˧˧ ʔɗïŋ˧˨ʔ] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, BAThành phố Nam Định, B1, B2, M1, MAHuyện Mỹ Lộc, C1, CAHuyện Vụ Bảng, D1, DAHuyện Ý Yên, E1, EAHuyện Trực Ninh, F1, FAHuyện Xuân Trường, G1, GAHuyện Giao Thủy, H1, HAHuyện Hải Hậu, K1, KAHuyện Nam Trực, L1, LAHuyện Nghĩa Hưng.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – minden motorkerékpáron
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
19 1976–1996 Tỉnh Vĩnh Phú [vïŋ˦ˀ˥ fu˧˦] Wikipédia
1978. december 29.-én két körzetét (Huyện Mê Linh-et és Bình Xuyênt) átcsatolták Thành phố Hà Nộihoz (→29).
1991. augusztus 12.-én Thành phố Hà Nộitól visszakapta Huyện Mê Linh-t.
1996. november 6.-án kettéosztották, létrehozva Tỉnh Phú Thọt, mely megtartotta a kódot, és Tỉnh Vĩnh Phúcot, mely új kódot kapott (→88).
1996–ma Tỉnh Phú Thọ [fu˧˦ tʰɔ˧˨ʔ] Wikipédia
2008. augusztus 1.-én Huyện Mê Linh visszakerült Thành phố Hà Nộihoz (→29).
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Việt Trì, C1Huyện Thanh Sơn, D1Huyện Tân Sơn, E1Huyện Đoan Hùng, F1Huyện Hạ Hòa, G1Huyện Cẩm Khê, H1Huyện Yên Lập, K1, U1Huyện Thanh Ba, L1Huyện Thanh Thủy, M1Thị xã Phú Thọ, N1Huyện Tam Nông, P1Huyện Phù Ninh, S1Huyện Lâm Thao.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
20 1976–1996 Tỉnh Nam Hà [ʔɓak̚˧˦ tʰaːj˧˦] Wikipédia
1996. november 6.-án kettéosztották és létrehozták Tỉnh Thái Nguyênt, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Bắc Kạnt, mely új kódot kapott (→97).
1996–ma Tỉnh Thái Nguyên [tʰaːj˧˦ ŋwiə̯n˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Thái Nguyên, ABThành phố Sông Công, ACHuyện Đồng Hỷ, ADThành phố Phổ Yên, AEHuyện Võ Nhai, AFHuyện Phú Bình, AGHuyện Phú Lương, AHHuyện Đại Từ, AKHuyện Định Hóa.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, ABThành phố Thái Nguyên, B1, L1, ALThành phố Sông Công, C1Huyện Định Hóa, D1Huyện Võ Nhai, E1Huyện Phú Lương, F1, AEHuyện Đại Từ, G1, AFHuyện Phú Bình, H1, AHThành phố Phổ Yên, K1, B1, B2Huyện Đồng Hỷ.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
21 1976–1991 Tỉnh Hoàng Liên Sơn [hwaːŋ˨˩ liə̯n˧˧ səːn˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Yên Báit és Tỉnh Lào Cait, a kódot az előbbi tartotta meg, utóbbi új kódot (→24) kapott.
1991–ma Tỉnh Yên Bái
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, BAThành phố Yên Bái, CAHuyện Lục Yên, EAHuyện Yên Bình, FAHuyện Văn Yên, GAHuyện Trấn Yên, HAHuyện Mù Cang Chải, KAHuyện Trạm Tấu, LAThị xã Nghĩa Lộ és Huyện Văn Chấn.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Yên Bái, C1Huyện Lục Yên, D1Huyện Yên Bình, E1Huyện Văn Yên, F1Huyện Trấn Yên, G1Huyện Mù Cang Chải, H1Huyện Trạm Tấu, K1Huyện Văn Chấn, L1Thị xã Nghĩa Lộ.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
22 1976–1991 Tỉnh Hà Tuyên [haː˨˩ twiə̯n˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Tuyên Quangot és Tỉnh Hà Giangot, a kódot az előbbi tartotta meg, utóbbi új kódot (→23) kapott.
1991–ma Tỉnh Tuyên Quang
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, ABThành phố Tuyên Quang, FAHuyện Chiêm Hóa, LAHuyện Lâm Bình, NAHuyện Na Hang, SAHuyện Sơn Dương, TAHuyện Yên Sơn, YAHuyện Hàm Yên.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Tuyên Quang, B1, T1Huyện Yên Sơn, F1Huyện Chiêm Hóa, L1Huyện Lâm Bình, N1Huyện Na Hang, S1, S2Huyện Sơn Dương, Y1Huyện Hàm Yên.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – minden motorkerékpáron
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
23 1991–ma Tỉnh Hà Giang [haː˨˩ zaːŋ˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Hà Tuyên (→23) felosztásával.
Nincs információm arról, hogy 1991 előtt használták-e ezt a kódot valamire.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, ACThành phố Hà Giang, ABHuyện Bắc Quang, ADHuyện Đồng Văn, AEHuyện Bắc Mê, AHHuyện Hoàng Su Phì, AKHuyện Quang Bình, AMHuyện Mèo Vạc, AUHuyện Quản Bạ, AVHuyện Vị Xuyên, AXHuyện Xín Mần, AYHuyện Yên Minh.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Hà Giang, D1Huyện Bắc Quang, E1Huyện Quang Bình, F1Huyện Hoàng Su Phì, G1Huyện Xín Mần, H1Huyện Vị Xuyên, K1Huyện Bắc Mê, L1Huyện Quản Bạ, M1Huyện Yên Minh, N1Huyện Đồng Văn, P1Huyện Mèo Vạc.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
24 1991–ma Tỉnh Lào Cai [laːu̯˨˩ kaːj˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Hoàng Liên Sơn (→21) felosztásával.
Nincs információm arról, hogy 1991 előtt használták-e ezt a kódot valamire.
2003. december 26.-án Huyện Than Uyênt Tỉnh Lai Châuhoz (→25) csatolták.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3Thành phố Lào Cai, P1Huyện Mường Khương, S1Thị xã Sa Pa, T1Huyện Bảo Thắng, U1Huyện Si Ma Cai, V1Huyện Văn Bàn, X1Huyện Bát Xát, Y1Huyện Bảo Yên, Z1Huyện Bắc Hà.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
25 2004–ma Tỉnh Lai Châu [laːj˧˧ t͡ɕəu̯˧˧] Wikipédia
2004. január 1.-én az egykori Tỉnh Lai Châut két részre osztották, a volt főváros körüli új Tỉnh Điện Biên területe kapta meg a régi kódot (→27), a régi tartomány megmaradt területeihez pedig ezt az addig nem használt kódot rendelték. Ugyanekkor a szomszédos Tỉnh Lào Caiból Huyện Than Uyênt a megmaradt területekhez csatolták.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Lai Châu, F1Huyện Phong Thổ, H1Huyện Nậm Nhùn, M1Huyện Mường Tè, N1Huyện Tam Đường, S1Huyện Sìn Hồ, T1Huyện Than Uyên, U1Huyện Tân Uyên.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
26 1976–ma Tỉnh Sơn La [səːn˧˧ laː˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAHuyện Yên Châu, AA, ABThành phố Sơn La, ACHuyện Mộc Châu, ADHuyện Mai Sơn, AEHuyện Thuận Châu, AFHuyện Mường La, AGHuyện Sông Mã, AHHuyện Sốp Cộp, AKHuyện Quỳnh Nhai, ALHuyện Phù Yên, AMHuyện Bắc Yên, APHuyện Vân Hồ.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, AA, AB (egyes források szerint S1, S2, S4, S5, AS is) – Thành phố Sơn La, C1, AGHuyện Sông Mã, D1, ALHuyện Phù Yên, E1, AMHuyện Bắc Yên, F1, AHHuyện Sốp Cộp, G1, ACHuyện Mộc Châu, H1, AKHuyện Quỳnh Nhai, K1 (egyes források szerint AN is) – Huyện Mai Sơn, L1, AFHuyện Mường La, M1, AEHuyện Thuận Châu, N1, AAHuyện Yên Châu, P1, APHuyện Vân Hồ.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
27 1976–2003 Tỉnh Lai Châu [laːj˧˧ t͡ɕəu̯˧˧] Wikipédia
2004. január 1.-én felosztották, kivált területéből az újonnan létrehozott Tỉnh Điện Biên közigazgatási egység, mely megkapta ezt a kódot, míg az egykori tartomány maradék területe új kódot (→25) kapott.
2004–ma Tỉnh Điện Biên [ʔɗiə̯n˧˨ʔ ʔɓiə̯n˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Điện Biên Phủ, L1, T1Huyện Tủa Chùa, N1Huyện Điện Biên, P1Huyện Nậm Pồ, S1Huyện Mường Nhé, U1Huyện Điện Biên Đông, V1Huyện Mường Chà, X1Thị xã Mường Lay, Y1Huyện Mường Ảng, Z1Huyện Tuần Giáo.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
28 1976–1991 Tỉnh Hà Sơn Bình [haː˨˩ səːn˧˧ ʔɓïŋ˨˩] Wikipédia
1978. december 29.-én a tartomány 2 városát (Hà Đôngot és Sơn Tâyt) és 5 körzetét (Huyện Đan Phượngot, Huyện Hoài Đứcot, Huyện Ba Vìt, Huyện Phúc Thọt és Huyện Thạch Thấtot) valamint még néhány apró települést Thành phố Hà Nộihoz (→29) csatoltak.
1991. augusztus 12.-én a tartományt kettébontották Tỉnh Hòa Bìnhre és Tỉnh Hà Tâyra, a kódot az előbbi tartotta meg, utóbbi új kódot (→33) kapott.
1991–ma Tỉnh Hòa Bình [hwaː˨˩ ʔɓïŋ˨˩] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én visszakapta a Thành phố Hà Nộihoz (→29) átcsatolt öt körzet (Huyện Đan Phượng, Huyện Hoài Đức, Huyện Ba Vì, Huyện Phúc Thọ és Huyện Thạch Thất).
2008. augusztus 1.-én a fenti öt közigazgatási egység ismét Thành phố Hà Nộihoz került.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: FBHuyện Kim Bôi, FCHuyện Cao Phong, FDHuyện Đà Bắc, FEHuyện Tân Lạc, FFHuyện Yên Thủy, FLHuyện Lạc Thủy, FMHuyện Mai Châu, FNHuyện Lạc Sơn, FSHuyện Lương Sơn, FZThành phố Hòa Bình.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Huyện Kim Bôi, C1Huyện Cao Phong, D1Huyện Đà Bắc, E1Huyện Tân Lạc, F1Huyện Yên Thủy, G1Huyện Lạc Sơn, H1, K1Thành phố Hòa Bình, L1Huyện Lạc Thủy, M1Huyện Mai Châu, N1Huyện Lương Sơn.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – minden motorkerékpáron
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
29 1976–ma Thành phố Hà Nội [haː˨˩ noj˧˨ʔ] Wikipédia
1978. december 29.-én hozzácsatolták Tỉnh Hà Sơn Bình (→28) 2 városát (Hà Đôngot és Sơn Tâyt) és 5 körzetét (Huyện Đan Phượngot, Huyện Hoài Đứcot, Huyện Ba Vìt, Huyện Phúc Thọt és Huyện Thạch Thấtot) valamint még néhány apró települést. Ugyanekkor Tỉnh Vĩnh Phúból Huyện Mê Linh és Huyện Bình Xuyên is hozzákerült.
1991. augusztus 12.-én az átcsatolt öt körzet (Huyện Đan Phượng, Huyện Hoài Đức, Huyện Ba Vì, Huyện Phúc Thọ és Huyện Thạch Thất) átkerült az újonnan megalapított Tỉnh Hòa Bình-hez, Huyện Mê Linh pedig Tỉnh Vĩnh Phúhoz.
2008. augusztus 1.-én az 1991-ben átadott területek ismét visszakerültek hozzá, ugyanekkor a teljes Tỉnh Hà Tâyt is a fővárosi közigazgatási egysébe olvasztottak.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Állami és (ön)kormányzati tulajdonban álló motorkerékpárok (mérettől függetlenül): AAKözlekedésrendészet, ADHuyện Ba Vì, AEHuyện Chương Mỹ, AFHuyện Đan Phượng, AGHuyện Đông Anh, AHHuyện Gia Lâm, AKHuyện Hoài Đức, ALHuyện Mê Linh, AMHuyện Mỹ Đức, ANHuyện Phú Xuyên, APHuyện Phúc Thọ, ASHuyện Quốc Oai, ATHuyện Sóc Sơn, AUHuyện Thạch Thất, AVHuyện Thanh Oai, AXHuyện Thanh Trì, AYHuyện Thường Tín, AZHuyện Ứng Hòa, BAQuận Ba Đình, BBQuận Bắc Từ Liêm, BCQuận Cầu Giấy, BDQuận Đống Đa, BEQuận Hà Đông, BFQuận Hai Bà Trưng, BGQuận Hoàn Kiếm, BHQuận Hoàng Mai, BKQuận Long Biên, BLQuận Nam Từ Liêm, BMQuận Tây Hồ, BNQuận Thanh Xuân, BPThị Xã Sơn Tây.
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, AB, AC (a közigazgatási egység egész területén)
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Quận Ba Đình, C1, C2Quận Hoàn Kiếm, D1, D2Quận Hai Bà Trưng, E1, E2, E3Quận Đống Đa, F1Quận Tây Hồ, G1, G2Quận Thanh Xuân, H1, H2Quận Hoàng Mai, K1, K2Quận Long Biên, L1, L2Quận Nam Từ Liêm, L5Quận Bắc Từ Liêm, M1, M2Huyện Thanh Trì, N1, N2Huyện Gia Lâm, P1, P2Quận Cầu Giấy, S1, S2Huyện Đông Anh, S6, S7Huyện Sóc Sơn, T1, T2Quận Hà Đông, U1Thị Xã Sơn Tây, V1Huyện Ba Vì, V3Huyện Phúc Thọ, V5Huyện Thạch Thất, V7Huyện Quốc Oai, X1, X2Huyện Chương Mỹ, X3Huyện Đan Phượng, X5Huyện Hoài Đức, X7Huyện Thanh Oai, Y1Huyện Mỹ Đức, Y3Huyện Ứng Hòa, Y5Huyện Thường Tín, Y7Huyện Phú Xuyên, Z1Huyện Mê Linh.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 (a közigazgatási egység egész területén)
Gépkocsik: A – magántulajdonú személygépkocsik és 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B, E, F, G, H, K – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, tömegközlekedési eszközök, buszok, furgonok, C, H, K – tehergépkocsik, M – közszolgálati járművek (mentők, tűzoltók stb.), R – pótkocsik, RM – félpótkocsik.
30 1976–ma Thành phố Hà Nội [haː˨˩ noj˧˨ʔ] Wikipédia
1978. december 29.-én hozzácsatolták Tỉnh Hà Sơn Bình (→28) 2 városát (Hà Đôngot és Sơn Tâyt) és 5 körzetét (Huyện Đan Phượngot, Huyện Hoài Đứcot, Huyện Ba Vìt, Huyện Phúc Thọt és Huyện Thạch Thấtot) valamint még néhány apró települést. Ugyanekkor Tỉnh Vĩnh Phúból Huyện Mê Linh és Huyện Bình Xuyên is hozzákerült.
1991. augusztus 12.-én az átcsatolt öt körzet (Huyện Đan Phượng, Huyện Hoài Đức, Huyện Ba Vì, Huyện Phúc Thọ és Huyện Thạch Thất) átkerült az újonnan megalapított Tỉnh Hòa Bình-hez, Huyện Mê Linh pedig Tỉnh Vĩnh Phúhoz.
2008. augusztus 1.-én az 1991-ben átadott területek ismét visszakerültek hozzá, ugyanekkor a teljes Tỉnh Hà Tâyt is a fővárosi közigazgatási egysébe olvasztottak.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: még nem használták
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: Z1Huyện Mê Linh (más közigazgatási egységben nem használják)
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: még nem használták
Gépkocsik: A, E, F, G, H, K, L, M – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, taxik, R – pótkocsik (más járműtípusnál még nem használták).
31 1976–ma Thành phố Hà Nội [haː˨˩ noj˧˨ʔ] Wikipédia
1978. december 29.-én hozzácsatolták Tỉnh Hà Sơn Bình (→28) 2 városát (Hà Đôngot és Sơn Tâyt) és 5 körzetét (Huyện Đan Phượngot, Huyện Hoài Đứcot, Huyện Ba Vìt, Huyện Phúc Thọt és Huyện Thạch Thấtot) valamint még néhány apró települést. Ugyanekkor Tỉnh Vĩnh Phúból Huyện Mê Linh és Huyện Bình Xuyên is hozzákerült.
1991. augusztus 12.-én az átcsatolt öt körzet (Huyện Đan Phượng, Huyện Hoài Đức, Huyện Ba Vì, Huyện Phúc Thọ és Huyện Thạch Thất) átkerült az újonnan megalapított Tỉnh Hòa Bình-hez, Huyện Mê Linh pedig Tỉnh Vĩnh Phúhoz.
2008. augusztus 1.-én az 1991-ben átadott területek ismét visszakerültek hozzá, ugyanekkor a teljes Tỉnh Hà Tâyt is a fővárosi közigazgatási egysébe olvasztottak.

A kódot a területhez rendelték, de még nem használják.
32
33 1991–2008 Tỉnh Hà Tây [haː˨˩ təj˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Hà Sơn Bình (→28) felosztásával.
Nincs információm arról, hogy 1991 előtt használták-e ezt a kódot valamire.
2009. január 1.-én a teljes közigazgatási egység beleolvadt Thành phố Hà Nộiba (→29). Valószínűleg ekkortól nem használják ezt a kódot, de a kiadott rendszámok továbbra is érvényben maradtak.
2009–ma Thành phố Hà Nội [haː˨˩ noj˧˨ʔ] Wikipédia
A kód 2009. január 1.-től Thành phố Hà Nộihoz tartozik, de a váltás óta még nem használták.
34 1976–1996 Tỉnh Hải Hưng [haːj˧˩ hɨŋ˧˧] Wikipédia
1996. november 6.-án kettéosztották és létrehozták Tỉnh Hải Dươngöt, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Hưng Yênt, mely új kódot kapott (→89).
1996–ma Tỉnh Hải Dương [haːj˧˩ zɨə̯ŋ˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, B4, B5, S1Thành phố Hải Dương, C1Thành phố Chí Linh, D1Thị xã Kinh Môn, E1Huyện Bình Giang, F1Huyện Thanh Miện, G1Huyện Gia Lộc, H1Huyện Ninh Giang, K1Huyện Thanh Hà, L1Huyện Kim Thành, M1Huyện Nam Sách, N1Huyện Tứ Kỳ, P1Huyện Cẩm Giàng.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
35 1991–ma Tỉnh Nam Định [naːm˧˧ ʔɗïŋ˧˨ʔ] Wikipédia
Hozzá tartozik egy part közeli sziget (Cồn Nổi) is.
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Hà Nam Ninh (→18) felosztásával.
Nincs információm arról, hogy 1991 előtt használták-e ezt a kódot valamire.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành Phố Ninh Bình, ACHuyện Gia Viễn, ADThành Phố Tam Điệp, AEHuyện Yên Khánh, AFHuyện Yên Mô, AHHuyện Hoa Lư, AKHuyện Kim Sơn, ANHuyện Nho Quan.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, AAThành Phố Ninh Bình, G1, C1, ACHuyện Gia Viễn, H1, AHHuyện Hoa Lư, K1, AKHuyện Kim Sơn, M1, F1, AFHuyện Yên Mô, N1, ANHuyện Nho Quan, T1, D1, ADThành Phố Tam Điệp, Y1, E1, AEHuyện Yên Khánh.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 (a közigazgatási egység egész területén)
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
36 1976–ma Tỉnh Thanh Hóa [tʰajŋ̟˧˧ hwaː˧˦] Wikipédia
Hozzá tartozik a lakott Hòn Mê szigete, valamint néhány apró lakatlan part közeli sziget is.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, BBHuyện Quảng Xương, B2, BCHuyện Nông Cống, B3, BDHuyện Hà Trung, B4, ATHuyện Như Thanh, B4, B5, B6, B7, B8, ACThành phố Thanh Hóa, B5, ASHuyện Hoằng Hóa, B6, BEHuyện Thiệu Hóa, B8, BFHuyện Đông Sơn, C1, T1, T2, T3, T4, BKThị xã Nghi Sơn, C2, ABHuyện Triệu Sơn, D1, AMHuyện Thọ Xuân, E1, AEHuyện Thạch Thành, F1, AKHuyện Hậu Lộc, F5, T7, APThị xã Bỉm Sơn, G1, AGHuyện Nga Sơn, G5, AVHuyện Bá Thước, H1, AHHuyện Lang Chán, H5, BHHuyện Quan Hóa, H7, BGHuyện Quan Sơn, K1, AFHuyện Mường Lát, K3, AXHuyện Như Xuân, K5, AUHuyện Ngọc Lặc, L1, ALHuyện Cẩm Thủy, L6, AZHuyện Vĩnh Lộc, M1, AYHuyện Thường Xuân, M3, C2, BAHuyện Yên Định, N1, ANThành phố Sầm Sơn, T1, AD – tartományi rendőrség.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 (a közigazgatási egység egész területén)
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
37 1976–1991 Tỉnh Nghệ Tĩnh [ŋej˨˩ʔ tɨn˧˨] Wikipédia
Hozzá tartozott néhány part menti és part közeli kisebb sziget is.
1991. augusztus 12.-én kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Nghệ Ant, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Hà Tĩnht, mely új kódot kapott (→38).
1991–ma Tỉnh Nghệ An [ŋej˨˩ʔ ʔaːŋ˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti és part közeli apró sziget is.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, CA, LAThành phố Vinh, C1, AUHuyện Con Cuông, D10**.**–D14**.**, TAHuyện Tương Dương, D15**.**–D19**.**, D2, ANHuyện Đô Lương, E1, EAHuyện Thanh Chương, F10**.**–F14*.**, AKHuyện Quế Phong, F15**.**–F19**.**, F2, F3, AFHuyện Diễn Châu, G10**.**–G14**.**, MAHuyện Quỳ Châu, G15**.**–G19**.**, GAHuyện Nghĩa Đàn, H10**.**–H14**.**, H2, ASHuyện Quỳ Hợp, H15**.**–H19**.**, GAThị xã Thái Hòa, K10**.**–K14**.**, AEHuyện Kỳ Sơn, K15**.**–K19**.**, K2, AGHuyện Nghi Lộc, L10**.**–L14**.**, L2, L3, ACHuyện Quỳnh Lưu, L15**.**–L19**.**, L2, BAThị xã Hoàng Mai, M10**.**M1–M14**.**, AHHuyện Anh Sơn, M15**.**–M19**.**, M2, ALHuyện Nam Đàn, N10**.**–N14**.**, N2, ATHuyện Tân Kỳ, N15**.**–N19**.**, N2, NAHuyện Hưng Nguyên, P1, PAHuyện Yên Thành, S1, SAThị xã Cửa Lò.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 (az egész közigazgatási egység területén)
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
38 1991–ma Tỉnh Hà Tĩnh [haː˦˩ tɨn˧˨] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti apró sziget is.
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Nghệ Tĩnh (→37) felosztásával.
Nincs információm arról, hogy 1991 előtt használták-e ezt a kódot valamire.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAHuyện Đức Thọ, ABHuyện Hương Khê, ACHuyện Can Lộc, AEHuyện Vũ Quang, AFThị xã Hồng Lĩnh, AGHuyện Kỳ Anh, AKThị xã Kỳ Anh, ALHuyện Lộc Hà, AMHuyện Thạch Hà, ANHuyện Nghi Xuân, APThành Phố Hà Tĩnh, ASHuyện Hương Sơn, AXHuyện Cẩm Xuyên.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, ABHuyện Hương Khê, C1, ACHuyện Can Lộc, D1, AAHuyện Đức Thọ, E1, AEHuyện Vũ Quang, F1, AFThị xã Hồng Lĩnh, G1, AGHuyện Kỳ Anh, H1, ASHuyện Hương Sơn, K1, AKThị xã Kỳ Anh, L1, ALHuyện Lộc Hà, M1, AMHuyện Thạch Hà, N1, ANHuyện Nghi Xuân, P1, APThành Phố Hà Tĩnh, X1, AXHuyện Cẩm Xuyên.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 (a közigazgatási egység egész területén)
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
39 1976–1989 Tỉnh Bình Trị Thiên [ʔɓɨn˦˩ ʈɪj˨˩ʔ tʰiə̯ŋ˧˧] Wikipédia
1989. június 30.-án három részre bontották, létrehozva Tỉnh Quảng Bình-t (→73), Tỉnh Quảng Trịt (→74) és Tỉnh Thừa Thiên Huết (→75). Ez után ezzel a kóddal nem adtak ki rendszámokat, de a már kiadottak továbbra is forgalomban maradtak..
1989–1996 Nem használták
Ebben az időszakban ezt a kódot semmilyen formában nem használták.
1996–ma Tỉnh Đồng Nai [ʔɗəu̯ŋ͡m˨˩ naːj˧˧] Wikipédia
1996-tól ehhez a közigazgatási egységhez rendelték a kódot, de jelenleg még nem adtak ki vele rendszámokat (lásd még: →60).
40 1976–1989 Tỉnh Bình Trị Thiên [ʔɓɨn˦˩ ʈɪj˨˩ʔ tʰiə̯ŋ˧˧] Wikipédia
1989. június 30.-án három részre bontották, létrehozva Tỉnh Quảng Bình-t (→73), Tỉnh Quảng Trịt (→74) és Tỉnh Thừa Thiên Huết (→75). Ez után ezzel a kóddal nem adtak ki rendszámokat, de a már kiadottak továbbra is forgalomban maradtak..
1989–1996 Nem használták
Ebben az időszakban ezt a kódot semmilyen formában nem használták.
1996–ma Thành phố Hà Nội [haː˨˩ noj˧˨ʔ] Wikipédia
1996-tól ehhez a közigazgatási egységhez rendelték a kódot, de jelenleg még nem adtak ki vele rendszámokat (lásd még: →29).
41 1996–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
Egyes források szerint eredetileg ezt a kódot is Tỉnh Bình Trị Thiênhez (→39 és →40) rendelték.
A kódot valószínűleg csak 1996-ben regisztrálták a közigazgatási egységhez, de eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1 (a közigazgatási egység egész területén kiegészítő sorozatként)
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 (a közigazgatási egység egész területén kiegészítő sorozatként)
Gépkocsik: jelenleg csak diplomáciai és külföldi tulajdonú járműveken (NG és NN betűjelzés mellett) használják.
42 Nem használják
Nincs tudomásom arról, hogy ezt a kódot valaha használták volna, bár egyes források szerint eredetileg ezt a kódot is Tỉnh Bình Trị Thiênhez (→39 és →40) rendelték.
43 1976–1996 Tỉnh Quảng Nam – Đà Nẵng [kwaːŋ˧˨ naːm˧˧ ʔɗaː˦˩ naŋ˧˨] esetenként Tỉnh Quảng Đà [kwaːŋ˧˨ ʔɗaː˦˩] Wikipédia
Hozzá tartozott néhány part menti sziget is.
1982. február 4. óta a tartományhoz tartozik a Vietnám által igényelt Paracel-szigetek (Huyện Hoàng Sa) is, mégha a szigetek jelenleg de facto kínai fennhatóság alatt állnak.
1996. november 6.-án kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Thành phố Đà Nẵngot, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Quảng Namot, mely új kódot kapott (→92).
1996–ma Thành phố Đà Nẵng [ʔɗaː˦˩ naŋ˧˨] Wikipédia
Hozzá tartozik a part menti Hòn Sơn Chà sziget déli része, valamint a Vietnám által igényelt Paracel-szigetek (Huyện Hoàng Sa) is, mégha a szigetek jelenleg de facto kínai fennhatóság alatt állnak.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Állami és (ön)kormányzati tulajdonban álló motorkerékpárok (mérettől függetlenül): AAKözlekedésrendészet, ABHuyện Hòa Vang, ACQuận Hải Châu, ADQuận Thanh Khê, AEQuận Sơn Trà, AFQuận Liên Chiểu, AGQuận Cẩm Lệ, AHQuận Ngũ Hành Sơn.
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, C1, C2Quận Hải Châu, D1, D2Quận Thanh Khê, E1Quận Sơn Trà, F1Quận Liên Chiểu, G1Quận Cẩm Lệ, H1Quận Ngũ Hành Sơn, K1Huyện Hòa Vang, L1Huyện đảo Hoàng Sa.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
44 1975–1989 Tỉnh Nghĩa Bình [ŋiə̯˧˨ ʔɓɨn˦˩] Wikipédia
Hozzá tartozott néhány part menti és part közeli kisebb sziget is.
1989. június 30.-án kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Quảng Ngãit és Tỉnh Bình Định-t, ekkor mindkettő új kódot kapott (→76 és →77). Információim szerint ezt a kódot a továbbiakban nem használták, bár valószínűleg a már kiadott rendszámokon továbbra is érvényben maradt.
45 1975–1989 Tỉnh Phú Khánh [fʊu̯˨˩˦ kʰɛɲ˦˧˥] Wikipédia
Hozzá tartozott néhány part menti és part közeli kisebb sziget is.
1982. december 9.-én hozzá csatolták a Dél-kínai tengerben fekvő, Vietnám által is igényelt Spratly-szigetcsoport (Trường Sa) teljes területét, jóllehet az ország csak a nyugati és középső szigetek nagy részét tartja jelenleg a fennhatósága alatt.
1989. június 30.-án kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Phú Yênt és Tỉnh Khánh Hòat, ekkor mindkettő új kódot kapott (→78 és →79). Információim szerint ezt a kódot a továbbiakban nem használták, bár valószínűleg a már kiadott rendszámokon továbbra is érvényben maradt.
46 1975–1991 Tỉnh Gia Lai – Kon Tum [jaː˧˧ laːj˧˧ kɔŋ˧˧ tum˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én kettéosztották (lényegében visszaállították az 1975 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Gia Lait és Tỉnh Kon Tumot, ekkor mindkettő új kódot kapott (→81 és →82). Információim szerint ezt a kódot a továbbiakban nem használták, bár valószínűleg a már kiadott rendszámokon továbbra is érvényben maradt.
47 1976–ma Tỉnh Đắk Lắk [ʔɗak̚˦˧˥ lak̚˦˧˥] Wikipédia
2003. november 26.-án délnyugati részéből alakították ki Tỉnh Đắk Nôngot, amely saját kódot kapott (→48).
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAKözlekedésrendészet, AB, AC – a közigazgatási egység egész területén területi megkülönböztetés nélkül, miután ezek elfogytak, a következő rendszer következett: ADThành phố Buôn Ma Thuột, AEThị xã Buôn Hồ, AFHuyện Cư Kuin, AGHuyện Lăk, AHHuyện Krông Bông, AKHuyện Krông Pắc, ALHuyện Ea Kar, AMHuyện MʼDrăk, ANHuyện Krông Năng, APHuyện Krông Búk, ASHuyện Ea Hʼleo, ATHuyện Cư Mʼgar, AUHuyện Buôn Đôn, AVHuyện Ea Sup, AXHuyện Krông Ana.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3Thành phố Buôn Ma Thuột, C1Thị xã Buôn Hồ, D1Huyện Ea Hʼleo, E1Huyện Krông Năng, F1Huyện Ea Kar, G1Huyện MʼDrăk, H1Huyện Cư Mʼgar, K1Huyện Krông Bông, L1Huyện Krông Ana, M1, M2Huyện Krông Pắc, N1Huyện Lăk, P1Huyện Ea Sup, S1Huyện Buôn Đôn, T1Huyện Cư Kuin, U1Huyện Krông Búk.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
48 1976–1991 Tỉnh Thuận Hải [tʰ⁽ʷ⁾əŋ˨˩˨ haːj˨˩˦] Wikipédia
Hozzá tartozott néhány apró part menti sziget és a távolabbi Đảo Phú Quý sziget is.
1991. december 26.-án kettébontották, létrehozva Tỉnh Ninh Thuậnt (→85) és Tỉnh Bình Thuậnt (→86). Ez után ezzel a kóddal nem adtak ki rendszámokat, de a már kiadottak továbbra is forgalomban maradtak.
.
1991–2003 Nem használták
Ebben az időszakban ezt a kódot semmilyen formában nem használták.
2003–ma Tỉnh Đắk Nông [ʔɗak̚˦˥ nəu̯ŋ͡m˧˧] Wikipédia
2003. november 26.-án jött létre Tỉnh Đắk Lắk (→47) délnyugati részéből.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Gia Nghĩa, C1Huyện Krông Nô, D1Huyện Cư Jút, E1Huyện Đắk Mil, F1Huyện Đắk Song, G1Huyện Đắk Glong, H1Huyện Đắk RʼLấp, K1Huyện Tuy Đức.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
49 1976–ma Tỉnh Lâm Đồng [ləm˧˧ ʔɗəu̯ŋ͡m˨] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Đà Lạt, ACHuyện Đam Rông, ADHuyện Lâm Hà, AEHuyện Đức Trọng, AFHuyện Đơn Dương, AGHuyện Di Linh, AHHuyện Bảo Lâm, AKThành phố Bảo Lộc, ALHuyện Đạ Huoai, AMHuyện Đạ Tẻh, ANHuyện Cát Tiên, APHuyện Lạc Dương.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Đà Lạt, C1Huyện Đam Rông, D1Huyện Lâm Hà, E1, E2Huyện Đức Trọng, F1Huyện Đơn Dương, G1Huyện Di Linh, H1Huyện Bảo Lâm, K1, S1Thành phố Bảo Lộc, L1Huyện Đạ Huoai, M1Huyện Đạ Tẻh, N1Huyện Cát Tiên, P1Huyện Lạc Dương.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
50 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
A kód eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nem használják
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: N1, N2Quận Bình Tân (második sorozatként), X1Thành phố Thủ Đức (második sorozatként), Y1, Y2Huyện Hóc Môn (második sorozatként).
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nem használják
Gépkocsik: A – közforgalmi járművek, E, F, G, H – kereskedelmi szolgáltatást végző járművek (taxik, buszok, furgonok, tehergépkocsik stb.), M – közszolgálati járművek (mentők, tűzoltók stb.), R – pótkocsik, RM – félpótkocsik.
51 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
A kód eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Motorkerékpárok: jelenleg csak külföldi tulajdonú motorkerékpárokon (NN betűjelzés mellett) használják.
Gépkocsik: A, F, G, H, K, L, N – személygépkocsik, B – távolsági buszok, C, D, M – tehergépkocsik, E – építőiparban használt járművek, R – pótkocsik.
Használják még diplomáciai és külföldi tulajdonú járműveken (NG és NN betűjelzés mellett) is.
52 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
A kód eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Motorkerékpárok: jelenleg csak külföldi tulajdonú motorkerékpárokon (NN betűjelzés mellett) használják (második sorozatként).
53 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
A kód eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Motorkerékpárok: jelenleg csak külföldi tulajdonú motorkerékpárokon (NN betűjelzés mellett) használják (harmadik sorozatként).
54 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
Információim szerint ezekkel a kóddokkal még nem adtak ki rendszámokat.
55
56 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
A kód eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Motorkerékpárok: jelenleg csak külföldi tulajdonú motorkerékpárokon (NN betűjelzés mellett) használják (negyedik sorozatként).
57 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
Információim szerint ezekkel a kóddokkal még nem adtak ki rendszámokat.
58
59 1976–ma Thành phố Hồ Chí Minh [hou̯˨˩ cɪj˦˥ mɨn˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti kisebb sziget is.
1978. december 29.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai (→60) egy részét, Huyện Duyên Hảit.
A kód eddig csak korlátozottan került felhasználásra.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Állami és (ön)kormányzati tulajdonban álló motorkerékpárok (mérettől függetlenül): AAKözlekedésrendészet, CAQuận 4, CBQuận 7, DBQuận Tân Phú, EAQuận Phú Nhuận, FAQuận 3, GAQuận 12, HAQuận 5, KAQuận 6, LAQuận 8, MAQuận 11, NAQuận Bình Tân, NBHuyện Bình Chánh, PAQuận Tân Bình, SAQuận Bình Thạnh, TAQuận 1, UAQuận 10, VAQuận Gò Vấp, XBThành phố Thủ Đức, YAHuyện Hóc Môn, YBHuyện Củ Chi, ZAHuyện Nhà Bè, ZBHuyện Cần Giờ.
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: BA, XA, XBThành phố Thủ Đức, CAQuận 4, CBQuận 7, DBQuận Tân Phú, EAQuận Phú Nhuận, FAQuận 3, GAQuận 12, HAQuận 5, KAQuận 6, LAQuận 8, MAQuận 11, NAQuận Bình Tân, NBHuyện Bình Chánh, PAQuận Tân Bình, SAQuận Bình Thạnh, TAQuận 1, UAQuận 10, VAQuận Gò Vấp, YAHuyện Hóc Môn, YBHuyện Củ Chi, ZAHuyện Nhà Bè, ZBHuyện Cần Giờ.51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, X1, X2, X3, X4Thành phố Thủ Đức, C1, C3Quận 4, C2, C4Quận 7, D1, D2, D3Quận Tân Phú, E1, E2Quận Phú Nhuận, F1, F2Quận 3, G1, G2, G3Quận 12, H1, H2Quận 5, K1, K2Quận 6, L1, L2, L3Quận 8, M1, M2Quận 11, N1Quận Bình Tân, N2, N3Huyện Bình Chánh, P1, P2, P3Quận Tân Bình, S1, S2, S3Quận Bình Thạnh, T1, T2Quận 1, U1, U2Quận 10, V1, V2, V3Quận Gò Vấp, Y1Huyện Hóc Môn, Y2, Y3Huyện Củ Chi, Z1Huyện Nhà Bè, Z2Huyện Cần Giờ; ezen kívül használják még külföldi tulajdonú motorkerékpárokon (NN betűjelzés mellett) használják (ötödik sorozatként).
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – állami szervek és szervezetek tulajdonában álló motorkerékpárok, A3, AA – magánszemélyek tulajdonában álló motorkerékpárok.
60 1976–ma Tỉnh Đồng Nai [ʔɗəu̯ŋ͡m˨˩ naːj˧˧] Wikipédia
1978. december 29.-én Huyện Duyên Hảit Thành phố Hồ Chí Minh-hez (→41, 50–59) csatolták.
1979. május 30.-én Thị xã Vũng Tàut és Xã Long Sơnt az újonnan létrehozott Đặc khu Vũng Tàu - Côn Đảohoz (→72) csatolták.
1997. augusztus 12.én Huyện Châu Thành-t, Huyện Long Đấtot és Huyện Xuyên Mộcot az újonnan létrehozott Tỉnh Bà Rịa – Vũng Tàuhoz (→72) csatolták.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Biên Hòa, ABThành phố Long Khánh, ACHuyện Tân Phú, ADHuyện Định Quán, AEHuyện Xuân Lộc, AFHuyện Cẩm Mỹ, AHHuyện Thống Nhất, AKHuyện Trảng Bom, ALHuyện Vĩnh Cửu, AMHuyện Long Thành, ANHuyện Nhơn Trạch.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, F1, F2, F3, F4Thành phố Biên Hòa, B2Thành phố Long Khánh, B3Huyện Tân Phú, B4, H6Huyện Định Quán, B5, H5Huyện Xuân Lộc, B6Huyện Cẩm Mỹ, B7Huyện Thống Nhất, B8, H1Huyện Trảng Bom, B9Huyện Vĩnh Cửu, C1, G1Huyện Long Thành, C2Huyện Nhơn Trạch.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A, K – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
Lásd még: →39!
61 1976–1996 Tỉnh Sông Bé [ʂəu̯ŋ͡m˧˧ ʔɓɛ˦˥] Wikipédia
1996. november 6.-án kettéosztották és létrehozták Tỉnh Bình Dươngöt, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Bình Phướcöt, mely új kódot kapott (→93).
1996–ma Tỉnh Bình Dương [ʔɓɨn˨˩ jɨə̯ŋ˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, AAThành phố Thủ Dầu Một, C1, C2, BAThành phố Thuận An, D1, D2, CAThành phố Dĩ An, E1, EAThành phố Tân Uyên, F1, FAHuyện Phú Giáo, G1, GAThành phố Bến Cát, H1, HAHuyện Dầu Tiếng, K1, KAHuyện Bàu Bàng, N1, NAHuyện Bắc Tân Uyên.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
62 1976–ma Tỉnh Long An [lau̯ŋ͡m˧˧ ʔaːŋ˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, AAThành phố Tân An, C1, ABHuyện Tân Hưng, D1, ACHuyện Vĩnh Hưng, E1, AEHuyện Tân Thạnh, F1, AFHuyện Thạnh Hoá, G1, AGHuyện Thủ Thừa, H1, AKHuyện Tân Trụ, K1, ALHuyện Châu Thành, L1, AMHuyện Cần Đước, M1, M2, ANHuyện Cần Giuộc, N1, APHuyện Bến Lức, P1, P2, ARHuyện Đức Hoà, S1, ASHuyện Đức Huệ, T1, ADHuyện Mộc Hoá, U1, AHThị xã Kiến Tường (Jelenleg az összes területen már csak kétbetűs kapcsolatokkal adnak ki rendszámokat).
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik, RM – félpótkocsik.
63 1976–ma Tỉnh Tiền Giang [tiə̯ŋ˨˩ jaːŋ˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: ABThị xã Cai Lậy, ACHuyện Châu Thành, ADHuyện Chợ Gạo, AEHuyện Gò Công Tây, AFThành phố Gò Công, AHHuyện Gò Công Đông, AKHuyện Tân Phước, ALHuyện Tân Phú Đông, AMHuyện Cai Lậy, ANHuyện Cái Bè, ASThành phố Mỹ Tho.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, D1Huyện Cái Bè, B2, E1Thị xã Cai Lậy, B3, G1Huyện Châu Thành, B4, H1Huyện Chợ Gạo, B5Huyện Gò Công Tây, B6Thành phố Gò Công, B7Huyện Gò Công Đông, B8Huyện Tân Phú Đông és Huyện Tân Phước, B9, C1Thành phố Mỹ Tho, P1Huyện Cai Lậy.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C, P – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
64 1976–1991 Tỉnh Cửu Long [kɨu̯˨˩˦ lau̯ŋ͡m˧˧] Wikipédia
1991. december 26.-án kettéosztották (lényegében visszaállították az 1976 előtti állapotokat) és létrehozták Tỉnh Vĩnh Longot, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Trà Vinht, mely új kódot kapott (→84).
1991–ma Tỉnh Vĩnh Long [vɨn˨˩˦ lau̯ŋ͡m˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, BA, CAThành phố Vĩnh Long, ACHuyện Long Hồ, DA, DBHuyện Vũng Liêm, EAHuyện Tam Bình, FAHuyện Trà Ôn, GAHuyện Mang Thít, HA, HBThị xã Bình Minh, KAHuyện Bình Tân.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Vĩnh Long és Huyện Long Hồ, C1Thành phố Vĩnh Long (harmadik sorozatként), D1Huyện Vũng Liêmn, E1Huyện Tam Bình, F1Huyện Trà Ôn, G1Huyện Mang Thít, H1Thị xã Bình Minh, K1Huyện Bình Tân.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A2 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
65 1976–1991 Tỉnh Hậu Giang [həu̯˨˩˨ jaːŋ˧˧] Wikipédia
1977. január 15.-én hozzá csatolták az addig Thành phố Hồ Chí Minhhez tartozó Huyện Côn Đảo szigetet.
1979. május 30.-án a Huyện Côn Đảo szigetet az újonnan létrehozott Đặc khu Vũng Tàu – Côn Đảonak adták át.
1991. december 26.-án kettéosztották és létrehozták Tỉnh Cần Thơt, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Sóc Trăngot, mely új kódot kapott (→83).
1991–2003 Tỉnh Cần Thơ [kəŋ˨˩ tʰəː˧˧] Wikipédia
2003. december 26.-án kettéosztották és létrehozták Thành phố Cần Thơ t, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Hậu Giangot, mely új kódot kapott (→95).
2003–ma Thành phố Cần Thơ  Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
Állami és (ön)kormányzati tulajdonban álló motorkerékpárok (mérettől függetlenül): AAQuận Cái Răng, CAQuận Bình Thủy, DBQuận Ô Môn, EAQuận Thốt Nốt, FAHuyện Phong Điền, GAHuyện Thới Lai, HAHuyện Cờ Đỏ, KAHuyện Vĩnh Thạnh, MAQuận Ninh Kiều. (Az itt megadott adatok a 2023-as szabályzáson alapulnak, az előző években tehát ettől lehettek eltérések.)
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAQuận Cái Răng, CAQuận Bình Thủy, DBQuận Ô Môn, EAQuận Thốt Nốt, FAHuyện Phong Điền, GAHuyện Thới Lai, HAHuyện Cờ Đỏ, KAHuyện Vĩnh Thạnh, MAQuận Ninh Kiều. (Az itt megadott adatok a 2023-as szabályzáson alapulnak, az előző években tehát ettől lehettek eltérések.)
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, M1, MAQuận Ninh Kiều, C1, AAQuận Cái Răng, D1, CAQuận Bình Thủy, E1, DBQuận Ô Môn, F1, EAQuận Thốt Nốt, G1, FAHuyện Phong Điền, H1, GAHuyện Thới Lai, K1, HAHuyện Cờ Đỏ, L1, KAHuyện Vĩnh Thạnh.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
66 1976–ma Tỉnh Đồng Tháp [ʔɗəu̯ŋ͡m˨˩ tʰaːp̚˦˥] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: ABHuyện Thanh Bình, CAHuyện Châu Thành, FAHuyện Cao Lãnh, GAHuyện Hồng Ngự, HAThành phố Hồng Ngự, KAHuyện Tân Hồng, LAHuyện Lai Vung, MAHuyện Tháp Mười, NAHuyện Tam Nông, PAThành phố Cao Lãnh, SAThành phố Sa Đéc, VAHuyện Lấp Vò.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Huyện Thanh Bình, C1Huyện Châu Thành, F1, F2Huyện Cao Lãnh, G1Huyện Hồng Ngự, H1Thành phố Hồng Ngự, K1Huyện Tân Hồng, L1Huyện Lai Vung, M1Huyện Tháp Mười, N1Huyện Tam Nông, P1, P2Thành phố Cao Lãnh, S1Thành phố Sa Đéc, V1, V2Huyện Lấp Vò.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A2 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
67 1976–ma Tỉnh An Giang [ʔaːŋ˧˧ jaːŋ˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Long Xuyên, ABHuyện Châu Thành, ACHuyện Châu Phú, ADThành phố Châu Đốc, AEThị xã Tịnh Biên, AFHuyện An Phú, AHThị xã Tân Châu, AKHuyện Phú Tân, ALHuyện Chợ Mới, AMHuyện Thoại Sơn, ANThị xã Tri Tôn.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Long Xuyên, C1, C2Huyện Châu Thành, D1, D2Huyện Châu Phú, E1Thành phố Châu Đốc, F1Thị xã Tịnh Biên, G1Huyện An Phú, H1, H2Thị xã Tân Châu, K1, K2Huyện Phú Tân, L1, L2Huyện Chợ Mới, M1, M2Huyện Thoại Sơn, N1Thị xã Tri Tôn.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
68 1976–ma Tỉnh Kiên Giang [kiə̯ŋ˧˧ jaːŋ˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik számos kisebb-nagyobb part közeli sziget is, melyek közül Đảo Phú Quốc önálló körzetet alkot.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, ABThành phố Rạch Giá, BAHuyện Châu Thành, CAHuyện An Biên, EAHuyện U Minh Thượng, FAHuyện An Minh, GAHuyện Vĩnh Thuận, HAHuyện Gò Quao, K1, K2Huyện Giồng Riềng, LAHuyện Tân Hiệp, MAThành phố Phú Quốc, NAHuyện Hòn Đất, PAHuyện Kiên Lương, SAHuyện Giang Thành, TAThành phố Hà Tiên, UAHuyện Kiên Hải.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Huyện An Biên, C1Huyện Châu Thành, D1Huyện Hòn Đất, E1Huyện Gò Quao, F1Huyện Giang Thành, G1, G2Huyện Giồng Riềng, H1Thành phố Hà Tiên, K1Huyện Kiên Lương, L1Huyện U Minh Thượng, M1Huyện An Minh, N1Huyện Vĩnh Thuận, P1Thành phố Phú Quốc, S1Huyện Kiên Hải, T1Huyện Tân Hiệp, X1, S1Thành phố Rạch Giá.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
69 1976–1996 Tỉnh Minh Hải [mɨn˧˧ haːj˨˩˦] Wikipédia
1996. november 6.-án kettéosztották és létrehozták Tỉnh Cà Maut, amely megtartotta ezt a kódot, és Tỉnh Bạc Liêut, mely új kódot kapott (→94).
1996–ma Tỉnh Cà Mau [kaː˨˩ ma(ː)u̯˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, ABThành phố Cà Mau, ACHuyện Thới Bình, ADHuyện Cái Nước, AEHuyện Đầm Dơi, AFHuyện U Minh, AKHuyện Ngọc Hiểnt, ALHuyện Năm Căn, AMHuyện Trần Văn Thời, KAHuyện Phú Tân.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, C1Thành phố Cà Mau, D1Huyện Thới Bình, E1Huyện Cái Nước, F1Huyện Đầm Dơi, H1Huyện U Minh, K1Huyện Phú Tân, L1Huyện Ngọc Hiểnt, M1Huyện Năm Căn, N1Huyện Trần Văn Thời.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
70 1976–ma Tỉnh Tây Ninh [təj˧˧ nɨn˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
175 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: B1, B7Thành phố Tây Ninh, C1Huyện Bến Cầu, D1Huyện Châu Thành, E1Huyện Dương Minh Châu, F1, F2Huyện Gò Dầu, G1, G2Thị xã Hòa Thành, H1Huyện Tân Biên, K1Huyện Tân Châu, L1, L2Thị xã Trảng Bàng.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
71 1976–ma Tỉnh Bến Tre [ʔɓəːn˦˥ ʈɛ˧˧] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Bến Tre, AA, AFHuyện Châu Thành, AA, AGHuyện Giồng Trôm, AA, AHHuyện Mỏ Cày Bắc, AA, AKHuyện Mỏ Cày Nam, BAHuyện Bình Đại, ACHuyện Ba Tri, ADHuyện Thạnh Phú, AEHuyện Chợ Lách.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, B4Thành phố Bến Tre, B1, B2, B3, B4, G1Huyện Châu Thành, B1, B2, B3, B4, H1Huyện Giồng Trôm, B1, B2, B3, B4, K1Huyện Mỏ Cày Bắc, B1, B2, B3, B4, L1Huyện Mỏ Cày Nam, C1Huyện Bình Đại, C2Huyện Ba Tri, C3Huyện Thạnh Phú, C4Huyện Chợ Lách.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
72 1979–1991 Đặc khu Vũng Tàu – Côn Đảo [vʊu̯ŋ͡m˨˩˦ ta(ː)u̯˨˩ koŋ˧˧ ʔɗaːu̯˨˩˦] Wikipédia
Nincs információm arról, hogy ezt a kódot használták volna 1979 előtt.
1979. május 30.-án hozták létre Thị xã Vũng Tàu és Xã Long Sơn (mindkettő →60), valamint Huyện Côn Đảo (→95) összevonásával.
1991. augusztus 12.-én hozzá csatolták Tỉnh Đồng Nai három körzetét (Huyện Châu Thành-t, Huyện Long Đấtot és Huyện Xuyên Mộcot), így megalakítva az új Tỉnh Bà Rịa – Vũng Tàut.
1991–ma Tỉnh Bà Rịa – Vũng Tàu [ʔɓaː˨˩ ɹiə̯˨˩˨ vʊu̯ŋ͡m˨˩˦ ta(ː)u̯˨˩] Wikipédia
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: ACThành phố Vũng Tàu, ADThành phố Bà Rịa, AEThị xã Phú Mỹ, AFHuyện Châu Đức, AHHuyện Xuyên Mộc, AKHuyện Đất Đỏ, ALHuyện Long Điền, AMHuyện đảo Côn Đảo.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: C1, C2Thành phố Vũng Tàu, D1Thành phố Bà Rịa, E1, E2Thị xã Phú Mỹ, F1Huyện Châu Đức, G1Huyện Xuyên Mộc, H1Huyện Đất Đỏ, K1Huyện Long Điền, L1Huyện đảo Côn Đảo. Ezeken kívül forgalomban van még a B1, N1 és T1 jelzés is, de ezek jelentése sajnos ismeretelen.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A, K – 9 ülésesnél kisebb kisbuszok, B – magánhasználatú személygépkocsik, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – buszok, G – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsi, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
73 1989–ma Tỉnh Quảng Bình [kwaːŋ˧˨ ʔɓɨn˦˩] Wikipédia
Hozzá tartozik két apró lakatlan sziget is.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Bình Trị Thiên (→39 és →40) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Đồng Hới, C1Huyện Minh Hóa, D1Huyện Tuyên Hóa, E1Huyện Quảng Trạch, F1Huyện Bố Trạch, G1Huyện Quảng Ninh, H1Huyện Lệ Thủy, K1Thị xã Ba Đồn.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
74 1989–ma Tỉnh Quảng Trị [kwaːŋ˧˨ ʈɪj˨˩ʔ] Wikipédia
Hozzá tartozik a lakott Đảo Cồn Cỏ szigete is.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Bình Trị Thiên (→39 és →40) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAHuyện Vĩnh Linh, ABHuyện Gio Linh, ACThành phố Đông Hà, ADHuyện Triệu Phong, AEThị xã Quảng Trị, AFHuyện Hải Lăng, AGHuyện Cam Lộ, AHHuyện Hướng Hóa, AKHuyện Đakrông. Huyện đảo Cồn Cỏ azonosítója ismeretelen.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Huyện Gio Linh, C1Thành phố Đông Hà, D1Huyện Triệu Phong, E1Thị xã Quảng Trị, F1Huyện Hải Lăng, G1Huyện Cam Lộ, H1Huyện Hướng Hóa, K1Huyện Đakrông, L1Huyện Vĩnh Linh, P1Huyện đảo Cồn Cỏ.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
75 1989–ma Tỉnh Thừa Thiên Huế [tʰɨə̯˦˩ tʰiə̯ŋ˧˧ hwej˨˩˦] Wikipédia
Hozzá tartozik Hòn Sơn Chà sziget északi része is.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Bình Trị Thiên (→39 és →40) felosztásával.
Valószínűleg 2025 során a terület státusa Tỉnhről (tartomány) Thành phố (trực thuộc trung ương)-ra (autonóm község) változik.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: A* – az egész közigazgatási egység teljes területére
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, F1, F2Thành phố Huế, C1Huyện Phong Điền, D1Thị xã Hương Trà, E1Huyện Quảng Điền, H1Huyện Phú Vang, K1Huyện Phú Lộc, L1Huyện A Lưới, S1, G1Thị xã Hương Thủy, Y1, M1Huyện Nam Đông.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
76 1989–ma Tỉnh Quảng Ngãi [kwaːŋ˧˨ ŋaːj˧˨] Wikipédia
Hozzá tartozik két part közeli sziget, Lý Sơn és Cù Lao Bờ Bãi is.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Nghĩa Bình (→44) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, AU, AVThành phố Quảng Ngãi, ABHuyện Bình Sơn, ACHuyện Sơn Tịnh, ADHuyện Tư Nghĩa, AEHuyện Nghĩa Hành, AFHuyện Mộ Đức, AHThị xã Đức Phổ, AKHuyện Ba Tơ, ALHuyện Minh Long, AMHuyện Sơn Hà, ANHuyện Sơn Tây, AP, ASHuyện Trà Bồng, ATHuyện đảo Lý Sơn.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: C1, C2Huyện Bình Sơn, D1Huyện Sơn Tịnh, E1Huyện Tư Nghĩa, F1Huyện Nghĩa Hành, G1Huyện Mộ Đức, H1Thị xã Đức Phổ, K1Huyện Ba Tơ, L1Huyện Minh Long, M1Huyện Sơn Hà, N1Huyện Sơn Tây, P1, S1Huyện Trà Bồng, T1Huyện đảo Lý Sơn, U1, B1, V1Thành phố Quảng Ngãi.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
77 1989–ma Tỉnh Bình Định [ʔɓɨn˦˩ ʔɗɨn˨˩ʔ] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti lakatlan sziget és a partközeli lakott Cù Lao Xanh szigete is.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Nghĩa Bình (→44) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Quy Nhơn, ABThị xã Hoài Nhơn, ACHuyện Phù Mỹ, ADHuyện Phù Cát, AEThị xã An Nhơn, AFHuyện Tuy Phước, AGHuyện Tây Sơn, AHHuyện Hoài Ân, AKHuyện An Lão, AMHuyện Vân Canh, ANHuyện Vĩnh Thạnh.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, AMHuyện Vân Canh, C1, C2, ABThị xã Hoài Nhơn, D1, ACHuyện Phù Mỹ, E1, ADHuyện Phù Cát, F1, AEThị xã An Nhơn, G1, G2, AFHuyện Tuy Phước, H1, AGHuyện Tây Sơn, K1, AHHuyện Hoài Ân, L1, L2, AAThành phố Quy Nhơn, M1, AKHuyện An Lão, N1, ANHuyện Vĩnh Thạnh.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
78 1989–ma Tỉnh Phú Yên [fʊu̯˦˥ ʔiə̯ŋ˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti lakatlan sziget is.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Phú Khánh (→45) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: C1, ABThành phố Tuy Hòa, D1, ACThị xã Sông Cầu, E1, ADHuyện Phú Hòa, F1, AEHuyện Tây Hòa, G1, AFThị xã Đông Hòa, H1, AHHuyện Tuy An, K1, AKHuyện Đồng Xuân, L1, ALHuyện Sơn Hòa, M1, AMHuyện Sông Hinh.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
79 1989–ma Tỉnh Khánh Hòa [kʰan˦˥ hwaː˨˩] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány part menti lakatlan sziget, valamint a Dél-kínai-tengeren elhelyezkedő, az ország által igényelt Spratly-szigetcsoport (Trường Sa) is, bár Vietnám csak a nyugati és középső szigeteket tartja fennhatósága alatt.
1989. június 30.-án hozták létre Tỉnh Phú Khánh (→45) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: CAThành phố Cam Ranh, DA, DBHuyện Diên Khánh, HAThị xã Ninh Hòa, NAThành phố Nha Trang, VAHuyện Vạn Ninh, XAHuyện Khánh Vĩnh, ZAHuyện Cam Lâm. Huyện Trường Sa azonosítója – már ha egyáltalán létezik – ismeretlen.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: C1, CAThành phố Cam Ranh, D1, DBHuyện Diên Khánh, H1, H2, HAThị xã Ninh Hòa, N1, N2, N3, NAThành phố Nha Trang, V1, VAHuyện Vạn Ninh, X1, KAHuyện Khánh Vĩnh, Z1, TAHuyện Cam Lâm. Huyện Trường Sa azonosítója – már ha egyáltalán létezik – ismeretlen.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
80 1976–2008 Határátkelő rendszámok
Olyan járműveken használták, amelyeknek engedélyezve volt a határ átkelése, de külföldi területen csak a határtól maximum 50 km-es távolságra lehetett vele közlekedni.
2008-ban (a pontos időpont ismeretlen) visszavonták őket és az összeset standard rendszámra cserélték.
Ezek a rendszámok sárga háttérszínűek voltak.
2008–2010 Nem használták
Ebben az időszakban egyáltalán nem használták ezt a kódot.
2010–ma Különböző kormányzati szervek, szervezetek és ügynökségek
A rendszámokat csak A, B, C betűkkel adják ki.
A következő szervezetek használhatják ezt a kódot: a Vietnámi Kommunista Párt Központi Bizottsága és alszervei, az Elnöki Hivatal, az Országgyűlés Hivatala, a Kormányhivatal, a Közbiztonsági Minisztérium, a Vietnámi Kommunista Párt Központi Bizottságának Hanoiban dolgozó tagjai és a kormány tagjai, a Külügyminisztérium (beleértve a nagykövetek, az ENSZ-szervezetek vezetőinek külföldi járműveit), a Legfelsőbb Népbíróság, a Legfelsőbb Népi Ügyészség, a vietnámi állami hírügynökség, a Népi Újság, az Állami Felügyelőség, a Nemzeti Politikai Akadémia, a Hồ Chí Minh-mauzóleum igazgatótanácsa, a múzeum, a Hồ Chí Minh történelmi emlékek területe, az Országos Levéltári Központ, a Népesedési és Családtervezési Bizottság (ma már nem használják), a Vietnámi Olaj- és Gázipari Vállalat, az Állami Értékpapír Bizottság, a Vietnámi Polgári Repülési Igazgatóság, az Állami Számvevőszék, a Hồ Chí Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Vietnámi Állami Bank, a vietnámi televízió, a vietnámi játékfilmstúdió, a vietnámi rádió, az Információs és Kommunikációs Minisztérium
81 1991–ma Tỉnh Gia Laia [jaː˧˧ laːj˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Gia Lai - Kon Tum (→46) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, AXThành phố Pleiku, C1, B1, Z1, AAHuyện Đắk Đoa, D1, ANHuyện Phú Thiện, E1, ACHuyện Mang Yang, F1, ADHuyện Đak Pơ, G1, AEThị xã An Khê, H1, AFHuyện KʼBang, K1, AHHuyện Kông Chro, L1, AKHuyện Ia Pa, M1, ALThị xã Ayun Pa, N1, AMHuyện Krông Pa, P1, APHuyện Chư Sê, S1, AGHuyện Chư Pưh, T1, ASHuyện Chư Prông, U1, ATHuyện Đức Cơ, V1, AUHuyện Ia Grai, X1, AVHuyện Chư Păh.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
82 1991–ma Tỉnh Kon Tum [kɔŋ˧˧ tum˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Gia Lai - Kon Tum (→46) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, T1Thành phố Kon Tum, E1Huyện Ngọc Hồi, F1Huyện Đắk Tô, G1Huyện Tu Mơ Rông, H1Huyện Đắk Hà, K1Huyện Kon Rẫy, L1Huyện Kon Plông, M1Huyện Sa Thầy, N1Huyện Đắk Glei, X1Huyện Ia HʼDrai.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
83 1991–ma Tỉnh Sóc Trăng [sau̯k͡p̚˦˥ ʈaŋ˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Hậu Giang (→65) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: CAHuyện Kế Sách, DBHuyện Cù Lao Dung, EAThị xã Ngã Năm, GEHuyện Châu Thành, MFHuyện Mỹ Tú, PTThành phố Sóc Trăng, TGHuyện Thạnh Trị, VKThị xã Vĩnh Châu, XLHuyện Mỹ Xuyên, YMHuyện Trần Đề, ZYHuyện Long Phú.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: C1Huyện Kế Sách, C1, G1Huyện Châu Thành, D1Huyện Cù Lao Dung, E1Thị xã Ngã Năm, M1Huyện Mỹ Tú, P1, P2, P3, P4Thành phố Sóc Trăng, T1Huyện Thạnh Trị, V1Thị xã Vĩnh Châu, X1Huyện Mỹ Xuyên, Y1Huyện Trần Đề, Z1Huyện Long Phú.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A2 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
84 1991–ma Tỉnh Trà Vinh [ʈaː˨˩ vɨn˧˧] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Cửu Long (→64) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AA, BA, CAThành phố Trà Vinh, ACHuyện Châu Thành, ADHuyện Cầu Ngang, AEThị xã Duyên Hải, AFHuyện Trà Cú, AHHuyện Càng Long, ALHuyện Duyên Hải, HAHuyện Tiểu Cần. Huyện Cầu Kè azonosítója nem ismert.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, C1Thành phố Trà Vinh, D1Huyện Châu Thành, E1Huyện Cầu Ngang, F1Thị xã Duyên Hải, G1Huyện Trà Cú, H1Huyện Tiểu Cần, K1Huyện Cầu Kè, L1Huyện Càng Long, M1Huyện Duyên Hải.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
85 1991–ma Tỉnh Ninh Thuận [nɨn˧˧ tʰ⁽ʷ⁾əŋ˨˩˨] Wikipédia
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Thuận Hải (→48) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Phan Rang - Tháp Chàm, C1Huyện Ninh Hải, D1Huyện Ninh Phước, E1Huyện Thuận Nam, F1Huyện Ninh Sơn, G1Huyện Bác Ái, H1Huyện Thuận Bắc.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
86 1991–ma Tỉnh Bình Thuận [ʔɓɨn˨˩ tʰ⁽ʷ⁾əŋ˨˩˨] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány lakatlan part menti sziget, valamint a távolabbi, lakott Đảo Phú Quý szigete is.
1991. augusztus 12.-én hozták létre Tỉnh Thuận Hải (→48) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, ABHuyện Tuy Phong, B2, ACHuyện Bắc Bình, B3, D3, ADHuyện Hàm Thuận Bắc, B4, AEHuyện Hàm Thuận Nam, B5, AFHuyện Hàm Tân, B6, AHThị xã La Gi, B7, AKHuyện Tánh Linh, B8, ALHuyện Đức Linh, B9, AMHuyện đảo Phú Quý, C1, C2, AAThành phố Phan Thiết.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
87 Nem használják
Hivatalosan nem használják, de egyes források mégis említenek ilyen kóddal kiadott rendszámokat, amelyekről azonban semmilyen információ nem áll rendelkezésre.
88 1996–ma Tỉnh Vĩnh Phúc [vïŋ˦ˀ˥ fʊu̯k͡p̚˧˦] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Vĩnh Phú (→19) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AB, ACHuyện Sông Lô, AB, AC, ADHuyện Lập Thạch, AB, AC, AEHuyện Tam Đảo, AB, AC, AFHuyện Yên Lạc, AB, AC, AGHuyện Bình Xuyên, AB, AC, AHThành phố Phúc Yên, AB, AC, AKHuyện Tam Dương, AB, AC, ALHuyện Vĩnh Tường, AB, AC, AV, AZThành phố Vĩnh Yên.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Vĩnh Yên, C1Huyện Sông Lô, D1Huyện Lập Thạch, E1Huyện Tam Đảo, F1Huyện Yên Lạc, G1Huyện Bình Xuyên, H1Thành phố Phúc Yên, K1Huyện Tam Dương, L1Huyện Vĩnh Tường.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A, K – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
89 1996–ma Tỉnh Hưng Yên [hɨŋ˧˧ ʔiə̯n˧˧] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Hải Hưng (→34) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Hưng Yên, C1, C2Huyện Ân Thi, D1, D2Huyện Kim Động, E1, E2, AKHuyện Khoái Châu, F1Thị xã Mỹ Hào, G1, G2Huyện Phù Cừ, H1, H2, ATHuyện Tiên Lữ, K1, K2, AFHuyện Văn Giang, L1Huyện Văn Lâm, M1, AEHuyện Yên Mỹ.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
90 1996–ma Tỉnh Hà Nam [haː˨˩ naːm˧˧] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Nam Hà (→18) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: A1, B1, B2, B3, AA, ABThành phố Phủ Lý, B4, ACHuyện Lý Nhân, B5, AEHuyện Bình Lục, D1, ADThị xã Duy Tiên, K1, B7, AGHuyện Kim Bảng, T1, B6, AFHuyện Thanh Liêm.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
91 Nem használják
Hivatalosan nem használják, de egyes források mégis említenek ilyen kóddal kiadott rendszámokat, amelyekről azonban semmilyen információ nem áll rendelkezésre.
92 1996–ma Tỉnh Quảng Nam [kwaːŋ˧˨ naːm˧˧] Wikipédia
Hozzá tartozik néhány apró, lakatlan part menti sziget és a távolabb fekvő, lakott Cù Lao Chàm szigetcsoport is.
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Quảng Nam – Đà Nẵng (→43) felosztásával.

A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1Thành phố Tam Kỳ, C1Thành phố Hội An, D1Thị xã Điện Bàn, E1Huyện Đại Lộc, F1Huyện Duy Xuyên, G1Huyện Quế Sơn, H1Huyện Thăng Bình, K1Huyện Hiệp Đức, L1Huyện Phú Ninh, M1Huyện Tiên Phước, N1Huyện Núi Thành, P1Huyện Phước Sơn, S1Huyện Nam Giang, T1Huyện Đông Giang, U1Huyện Tây Giang, V1Huyện Bắc Trà My, X1Huyện Nam Trà My, Y1Huyện Nông Sơn.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
93 1996–ma Tỉnh Bình Phước [ʔɓɨn˨˩ fɨə̯k̚˦˥] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Sông Bé (→61) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, BAThị xã Chơn Thành, C1, CAHuyện Hớn Quản, E1, EAThị xã Bình Long, F1, FAHuyện Lộc Ninh, G1, GAHuyện Bù Đốp, H1, HAHuyện Bù Gia Mậ, K1, KAThị xã Phước Long, L1, LAHuyện Bù Đăng, M1, MAHuyện Đồng Phú, P1, P2, P3, PAThành phố Đồng Xoài, Y1, YAHuyện Phú Riềng.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
94 1996–ma Tỉnh Bạc Liêu [ʔɓaːk̚˨˩˨ liu̯˧˧] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Minh Hải (→69) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: ABThành phố Bạc Liêu, AEThị xã Giá Rai, AFHuyện Đông Hải, AHHuyện Phước Long, AKHuyện Hồng Dân, FDHuyện Vĩnh Lợi, FEHuyện Hoà Bình.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Huyện Đông Hải, C1, K1, K2, L1Huyện Vĩnh Lợi, D1, D2Thị xã Giá Rai, E1Huyện Phước Long, F1Huyện Hồng Dân, G1, K1, K2, M1Huyện Hoà Bình, K1, K2Thành phố Bạc Liêu.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
95 2003–ma Tỉnh Hậu Giang [həu̯˨˩˨ jaːŋ˧˧] Wikipédia
2003. november 26.-án hozták létre Tỉnh Cần Thơ (→65) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Vị Thanh, EAHuyện Phụng Hiệp, HAHuyện Châu Thành A, LAThị xã Long Mỹ, MAThành phố Ngã Bảy, NAHuyện Long Mỹ, RAHuyện Châu Thành, XAHuyện Vị Thủy.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, L1Thị xã Long Mỹ, B1, B2, N1Thành phố Vị Thanh, C1, X1Huyện Vị Thủy, D1Huyện Long Mỹ, E1, E2Huyện Phụng Hiệp, F1, M1Thành phố Ngã Bảy, G1Huyện Châu Thành, H1Huyện Châu Thành A.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
96 Nem használják
Nincs információm arról, hogy ezt a kódot valaha is használták volna.
97 1996–ma Tỉnh Bắc Kạn [ʔɓak̚˧˦ kaːn˧˨ʔ] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Bắc Thái (→20) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2Thành phố Bắc Kạn, C1Huyện Ba Bể, D1Huyện Bạch Thông, E1Huyện Chợ Đồn, F1Huyện Chợ Mới, G1Huyện Na Rì, H1Huyện Pắc Nặm, K1Huyện Ngân Sơn.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: nincs információm
Gépkocsik: A – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
98 1996–ma Tỉnh Bắc Giang [ʔɓak̚˧˦ zaːŋ˧˧] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Hà Bắc (→13) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: AAThành phố Bắc Giang, ABHuyện Lục Ngạn, ACHuyện Hiệp Hoà, ADHuyện Sơn Động, AEHuyện Lục Nam, AFHuyện Lạng Giang, AGHuyện Yên Dũng, AHThị xã Việt Yên, AKHuyện Tân Yên, ALHuyện Yên Thế.
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, B2, B3, AAThành phố Bắc Giang, C1, ALHuyện Yên Thế, D1, D2, ACHuyện Hiệp Hoà, E1, ABHuyện Lục Ngạn, F1, AEHuyện Lục Nam, G1, AGHuyện Yên Dũng, H1, AKHuyện Tân Yên, K1, AHThị xã Việt Yên, L1, ADHuyện Sơn Động, M1, AFHuyện Lạng Giang.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A, K – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.
99 1996–ma Tỉnh Bắc Ninh [ʔɓak̚˧˦ nïŋ˧˧] Wikipédia
1996. november 6.-án hozták létre Tỉnh Hà Bắc (→13) felosztásával.
A 2010-es sorozatban a területkód után álló betű(k) és szám(ok) jelentése a következő:
50 cm³-s és 50 cm³-nél kisebb motorkerékpárok: nincs információm
51 és 175 cm³ közötti motorkerékpárok: B1, ABThành phố Từ Sơn, C1, ACHuyện Tiên Du, D1, ADHuyện Yên Phong, E1, AEThị xã Quế Võ, F1, AFThị xã Thuận Thành, G1, AAThành phố Bắc Ninh, H1, AHHuyên Gia Bình, K1, AKHuyện Lương Tài.
175 cm³-nél nagyobb motorkerékpárok: A1 – az egész közigazgatási egység teljes területére
Gépkocsik: A, K – személygépkocsik, B – buszok, C – tehergépkocsik, D – kisteherautók, furgonok, E – taxik, F – kereskedelmi szolgáltatást végző személygépkocsik, G – kereskedelmi szolgáltatást végző furgonok, H – kereskedelmi szolgáltatást végző tehergépkocsik, R – pótkocsik.

Egyebek: Đặc khu [ʔɗak̚˧˨ʔ xu˧˧]Thành phố [tʰajŋ̟˨˩ fo˧˦]Tỉnh [tïŋ˧˩]

Területkódok térképen

Vietnámi területkódok térképen