Olaszország gyarmati függőségben álló területe volt.
Területe: 121 320 km² (1936); lakossága: kb. 1 millió fő (1929); fővárosa: Asmara; hivatalos nyelve: az olasz, a lakosság által beszélt nyelv a tigrinya, az arab, valamint számos kisebb helyi nyelv volt; közigazgatási beosztása: 1929-ig 7, majd 12 kapitányság (commissariato); pénzneme: eredetileg 1 tallero = 5 lira = 100 centesimo, 1921-től 1 lira = 100 centesimo.
Nemzetközi gépkocsijele: I. Közlekedés módja: bal oldali. Rendszámok kiadása: központilag, párban.
Olasz Eritrea az Olasz Királyság gyarmata volt a mai Eritrea területén. Az első olasz település a területen a Rubattino Hajózási Társaság által 1869-ben megvásárolt Assab volt, amely 1882-ben került kormányzati ellenőrzés alá. Massaua 1885-ös elfoglalása és az ezt követő területbővítés fokozatosan bekebelezte a régiót, és 1889-ben a wuchalei szerződésben meghatározták a határokat az Etióp Birodalommal. 1890-ben hivatalosan megalapították Eritrea gyarmatát. 1936-ban a régiót Eritrea kormányzóság néven integrálták Olasz Kelet-Afrikába.
Sajnos kevés információ áll rendelkezésre ebből az időszakból,de vélhető, hogy az első rendszámokat 1913 körül adták ki. A lentieken kívül valószínűleg voltak más rendszámfajták is, de ezekről egyáltalán nem áll rendelkezésemre információ.
Méretei: ismeretlenek.
Formátum: fekete alapon fehér karakterek, fehér keret; latin betűs írás; kódolás: Eritrea&&&9; sorozatszámok növekedési sorrendje: 4321.
Megjegyzések:
Méretei: ismeretlenek.
Formátum: fekete alapon fehér karakterek, fehér keret; latin betűs írás; kódolás: &&9/GOVERNO/ERITREA (GOVERNO/ERITREA = ‘Eritreai kormányzat’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321.
Megjegyzések:
Méretei: ismeretlenek.
Formátum: fehér alapon fekete karakterek, keret nélkül; latin betűs írás; kódolás: COLLAUDO/E. R./&&9 (COLLAUDO = ‘próba, teszt’, E. R. = ‘Eritrea’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321. A rendszám bal szélén a RACI (Reale Automobile Club Italiano ‘Királyi Olasz Autóklub’) rövidítés betűi egymás alá írva láthatók, legfelül a klub jelével, mindez egy vékony fekete vonallal a rendszám többi részétől elválasztva. Ugyanilyen vékony fekete vonal látható a COLLAUDO felirat alatt is.
Megjegyzések: A rendszámok kartonból készültek, kiadásuk kezdete ismeretlen.
Méretei: ismeretlenek.
Formátum: fehér alapon vörös karakterek, vörös keret; latin betűs írás; kódolás: T.P. SBARCO/ER./&&9 (T.P = Tasso pagato ‘adó megfizetve’, SBARCO = ‘leszállás’, ER. = ‘Eritrea’); sorozatszámok növekedési sorrendje: 321. A rendszám bal szélén a RACI (Reale Automobile Club Italiano ‘Királyi Olasz Autóklub’) rövidítés betűi egymás alá írva láthatók, legfelül a klub jelével, mindez egy vékony vörös vonallal a rendszám többi részétől elválasztva. Ugyanilyen vékony vörös vonal látható a T.P. SBARCO felirat alatt is.
Megjegyzések: